2013年8月20日 星期二

KandNail CK-06 körömnyomda paletta By bankanita





Ez a körömnyomda paletta a KKCenterHK jóvoltából került hozzám tesztelésre. 
A pöttyök sajnos gyárilag rajta vannak, alapból ilyen. 
Az elején még teljes manikűrben gondolkodtam, ahogy máskor is, a tizedik lemosás után azt mondtam, örülni fogok, ha egyetlen minta sikerül. Már akkor látszik a gond, mikor a kaparóval lehúzom a felesleges lakkot, a körmön pedig szinte 99,9%-ban hiányosan marad meg a minta. 



Megmondom őszintén, az életben nem kínlódtam ennyit körömnyomdázással, mint most. 
A próbálkozások elején azt hittem, hogy én jöttem ki hirtelen a gyakorlatból vagy a lakkal van a probléma, esetleg a pecsételővel... De nem, sajnos a lemezzel van a gond. 
Az egy dolog, hogy nagyon picik a minták, csakúgy, mint a CK-01 esetében (itt a felső mintákra gondolok, az alsók közül sok pedig túl nagy, pl. a páva lelóg mindenhogyan a körmeimről), de a vésés nem túl mély. 

Mindössze ennyiszer sikerült elfogadható mintát kihoznom a dologból majdnem két hét alatt:




Gyászos eredmény, soha nem volt gondom egyik körömnyomda palettával sem, csak ezzel a két KandNail lemezzel. Máskor kitaláltam, mit szeretnék, kilakkoztam az alapszínnel, nyomdáztam és kész. Most csak próbálkoztam, lemostam, próbálkoztam, lemostam... Pár nap próbálkozás után a körömlakklemosó már kikezdte a körömágybőröm, feladtam, elég volt...

Méretbeli különbségek: Cheeky Jumbo Plate C és KandNail


KandNail CK-01 és CK-06


Megrendelhető ITT
(de mindenképpen hozzátenném, hogy ezt a palettát nem ajánlom vásárlásra. A többi KKCenterHK palettával nem volt gondom soha, de a KandNail nem a legjobb ezen a területen)

-10%-os kedvezményes kód a rendeléshez: bankanita 
A kedvezményes kód a KKCenterHK teljes kínálatára vonatkozik. 



Thank you, bankanita
Check out bankanita blog
http://bankanita.blogspot.hu/2013/07/kandnail-ck-06-koromnyomda-paletta.html

沒有留言:

張貼留言