2014年9月18日 星期四

ManiCute - Augusztus 20. by wish-for-beauty

Picit szégyellem magam, mert hónapok óta nem jelentkeztem egy ManiCute témával sem, de egyszerűen se időm, se ihletem nem volt. Ugyan most is egy nap csúszással posztolok, de mivel már régen tudtam, mit is fogok erre a témára alkotni, szerettem volna mindenképp megmutatni nektek, még egy kis késéssel is.


Debreceniként az augusztus 20. nekem nem is jelenthetne mást, mint a Virágkarnevált. Évek óta pedig szerves résztvevőjeként vagyok jelen, amire hetekkel hamarabb kezdünk el készülni. Részint ezek a reggel-este, időt és energiát nem kímélő próbák miatt napoltam el a manikűrkészítést, másrészről pedig most nem tudtam előre dolgozni, ugyanis ez az alkotás a 'nagy napra' készült. Minden évben egy adott szín köré építünk, idén a narancssárgára esett a választás.


Semmiképp nem akartam túlbonyolítani, holott több minta is megfordult a fejemben, mégsem akartam túl zsúfolt manikűrt készíteni. Így végül ez a roppant egyszerű, de (szerintem) igen mutatós díszítés mellett döntöttem. Igazából szerettem volna még egy kis feketét is belecsempészni, de nem bánom, hogy ez kimaradt, hiszen a ruhánk alapjáraton fekete (egy kis ezüst díszítéssel) és csak a kiegészítőink narancssárgák. Szóval így a fekete ruha mellett szerintem igazán jól fog mutatni. A narancssárga Aden körömlakkot direkt erre az alkalomra vettem, ami üvegben neonosabbnak tűnt, az már a körmön inkább sütőtök sárga, de szép árnyalat, csak sajnálom, hogy nem annyira vibrál, mint azt vártam. Maga a festés pedig most nem sikerült olyan szépre, de hát így néz ki, amikor két próba között, szünetben egy lépcsőn állunk neki körmöt festeni :)


♡♡♡♡
Aden (89) Bird of Paradise
Lovely Snow Dust Nr 3
Ezüst díszítőkő
essence Better than gel nails Top sealer

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
ManiCute - Augusztus 20.
1. Thimmyke  5. IsaBella  9. Dii  
2. zizitim  6. Noémi  10. P.Barbi  
3. Mdolla  7. Szilvi  

4. Andi  8. Angel  


(Cannot add links: Registration/trial expired)
powered by InLinkz


Thank you, wish-for-beauty
Check out wish-for-beauty blog
http://wish-for-beauty.blogspot.hu/2014/08/manicute-augusztus-20.html

沒有留言:

張貼留言