2014年5月29日 星期四

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Virágok by wish-for-beauty

Mivel nekem ez az első alkalmam a Lakkozz! Fotózz! Posztolj! kezdeményezésben, így gondolta nem árt, ha megosztom veletek, mi is ez pontosan. Annyi a lényege, hogy mindig van egy aktuális házigazda, aki által megadott (jelenleg a virágok) témában kell készíteni manikűrt, lefényképezni, majd kiposztolni a konkrét időben. A legjobb benne, hogy bárki, bármikor csatlakozhat! :) Ugyan ez már az ötödik forduló, eddig valahogy kimaradtam IsaBella újabb nagyszerű kreatív kezdeményezéséből, amiről egyébként pontosabban itt olvashattok.


A mai téma nem más, mint a virágok, ami a jelenlegi háziasszony, Panka fejéből pattant ki. Igazából erre kaptam fel egyből a fejemet, gondoltam épp ideje elővennem a virág mintájú körömmatricákat. Remélem nem érzitek 'csalásnak', hogy most nem kézzel festettem, de ez egy remek alkalomnak tűnt, hogy végre kipróbáljam. Egyébként ismét egy skittlette manikűrt láthattok tőlem, ugyanis most szívem csücske ez a 'technika', hiszen végtelenül egyszerű, de olyan mutatós és egyedi manikűröket lehet így készíteni. Színek terén próbáltam a harmóniára törekedni - a megszokott rózsaszín helyett azonban most a barackosabb árnyalat felé kacsingattam. 


A krém finishű lakk egyébként saját kreálmány, ehhez a manikűrhöz kevertem össze a neon Moyra lakkomat egy narancsos-korallos NYC lakkal. A végeredmény egy vibráló, neonos korall, nekem nagyon tetszik és imádom, ahogy ez a neon árnyalat ellensúlyozza a finom, barackos homoklakkot. Valahogy mégis érzem az összhangot. A vizes körömmatricával azonban sajnos meggyűlt a bajom.. nem hittem volna, hogy nem fog sikerülni a felhelyezése, de valószínűleg valamit nem jól csináltam, mert sehogy sem akart a körmömre ragadni. Végül a körömfóliához kapott ragasztó után nyúltam segítségért, ezzel már sikeresen fel tudtam applikáltni a körmeimre. Természetesen még fogok próbálkozni vele, nem is értem, elsőre miért nem úgy viselkedett, ahogy kellene.


♥♥♥♥
Moyra 64 
New York Color 027 Love match 
Lovely Classic Nr. 25
Virágos körömmatrica
Golden Rose Galaxy 21
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!


Thank you, wish-for-beautyb
Check out wish-for-beauty blog
http://wish-for-beauty.blogspot.hu/2014/04/lakkozz-fotozz-posztolj-viragok.html

沒有留言:

張貼留言