2013年12月10日 星期二

Nail of the Day - Gold stars on the sky By wish-for-beauty

 Egy nagyon szép árnyalatot sikerült összehoznom két körömlakkal, komolyan büszke vagyok rá. Az egyik nem más, mint az új S-he emerald zöld lakkom, a másik pedig egy gyengébben fedő kék lakk, aminek ugyanolyan a finishe. Szerintem nagyon jól mutat a kettő együtt, a kéknek egy nagyon szép árnyalatot ad az alatta lévő sötétzöld. Nagyon birizgálta a fantáziámat matt fedőlakkal, így még farmerosabb hatást értem el - bár legközelebb lehet egy csillámos vagy csak egy sima fedőlakkot fogok használni, hiszen úgy adja ki igazi szépségét és csillogását a lakkoknak. De most ehhez volt hangulatom és teljesen elégedett vagyok az eredménnyel. Sőt egyenesen imádom!


Élőben egyébként egy kicsit fémes, fagyos fénye van a lakknak, igazi télies színvilág, pláne majd ezüsstel és fehérrel. A szegecs már nem bizonyult olyan sikeres választásnak, azaz inkább nem túl praktikus. Mivel elég ívesek a körmeim, a már számomra széles csillagok (ami valójában egyáltalán nem nagy) nem követik a körmöm ívét, így a sarkai kiállnak és mindenbe beleakadnak - maximum két napot bírnak a körmeimen. Így inkább alkalmi, mint hétköznapi manikűrökhöz érdemes használni. Mindenesetre nem akartam vele túlzásba esni, ezért két körmömre csupán egy-egy darab került fel. A hüvelykujjamon is gondolkoztam, de oda végül egy kis arany glittert szórtam. Itt külön elnézést kérek, ugyanis látszik, hogy este csináltam, még sosem festettem ilyen ferdén a körömágybőrnél, ez is csak másnap a képeken tűnt fel. A csillag pedig mintha még el is csúszott volna.. :$


♥♥♥♥
New York Color 274 Matte me crazy

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Szeretitek a hasonló körömdíszeket?


Thank you, wish-for-beauty
Check out wish-for-beauty blog
http://wish-for-beauty.blogspot.hu/2013/11/nail-of-day-gold-stars-on-sky.html

沒有留言:

張貼留言